Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
Az FSP sajtónapján jártunk
Az FSP sajtónapján jártunk
2017.05.02.

Az FSP a világ 9 legnagyobb tápegység gyártója közé tartozik, talán nincs is olyan eszköz, amelybe ne készítenének erőforrásokat. Számos márka OEM beszállítója a vállalat, Európában már 22. éve képviseltetik magukat. Megnéztük, hogy milyen újdonságokkal készül a gyár ebben az évben.

A gamer termékek iránti kereslet töretlenül emelkedik évről-évre. Nem teheti meg egyetlen gyártó sem, hogy kihagyja ezt a piacot. Az FSP ezen a téren a gamer tápegységeivel volt eddig jelen, de portfólióját idén jelentősen szélesíteni fogja, számítógép házakkal, rendszerhűtőkkel és processzor hűtőkkel.

Nem a divatos utat járják be, miszerint néhány OEM gyártó termékeit címkézik fel a maguk brand-jével, hanem saját gyártásban készítik az új termékeket. Ez az oka annak, hogy az induló palettán a választék még nem az a bőség, amit más gyártók esetében tapasztalunk, viszont ízig-vérig FSP.

A hűtés terén a cégnek igen nagy tapasztalata van, hiszen a tápegységek, főként a gamer modellek, komoly kihívás elé állítják a mérnököket. Ezek a tapasztalatok átültethetőek a rendszerhűtőkbe és a processzor hűtőkbe is, mind a légáramlat biztosítása, mind a csendes működés terén. Az új 120 mm-es rendszerhűtők külön is, és az FSP számítógép házakba előszerelve is kaphatóak lesznek, egyelőre vagy kék LED világítással, vagy világítás nélkül.

A processzorhűtők univerzálisak, mind Intel, mind AMD processzorokhoz felszerelhetőek, sőt az AM4 foglalú AMD Ryzen processzorokhoz is kapunk megfelelő felfogató keretet. Az FSP Windale 6 és Windale 4 közvetlen processzorkapcsolatú hűtőcsövekkel éri el az optimális hűtést. A két modellben 6 (240W TDP), illetve 4 (180W TDP) hűtőcső található, de egyéb markáns különbség is van a két változat között.

A Windale 6 ezüstös csillogású hűtőlemezekkel készül, amelyre csillapító gumiágyazással kerül fel a 120 mm-es, világítás nélküli hűtőventilátor. A Windale 4 matt fekete fényezést kapott és az extrém csendes, gumiágyban ülő ventilátor mögött 4 db kék LED világít. Mindkét esetben az FSP saját, egyedi tervezésű, szabadalmaztatott hűtőbordázatát használja. Az FSP saját mérései alapján a konkurens márkákhoz képest több fokkal alacsonyabb hőmérsékleten tartható a CPU.

A talán legváratlanabb lépés az FSP részéről az lesz, hogy belépnek a számítógépház piacra. Az első modell a mainstream gaming vonalban indul el a vásárlók kegyeiért. Először a CMT210 két előre beépített, 12 cm-es, kéken világító rendszerhűtővel fog érkezni, később ventilátor nélküli vagy táppal előszerelt modellek is lesznek. A hűtők száma tovább növelhető, a ház megfelelő előkészítéssel rendelkezik a folyadékhűtés beépítésére is.

A CMT210 alsó tápos elrendezéssel hatalmas helyet ad az alkatrészeknek és számos konfigurációban szerelhetőek bele a részegységek. Ha a kábelek elvezetésére is gondot fordítasz, akkor maximálhatod a elsőrangú hűtési képességeit. Az FSP tápegységekkel együtt igazán egységes, márkahű konfiguráció építhető fel.

A számítógép tápegységekkel kapcsolatban új felhasználói igények merültek fel, amelyre a gyártó újabb termékekkel reagált is már az elmúlt esztendőben. Hamarosan a kereskedelmi forgalomban is találkozhatsz velük, a sajtónapon testközelből megismerkedhettünk velük.

A VR technológia és a kis méretű otthoni számítógépek elterjedésével a kompakt méretű, ámbár hatékony és erőteljes számítógép tápegységekre van kereslet. A Dagger sorozat valódi SFX szabványú micro ATX tápegység lesz fekete matt megjelenéssel. A japán kapacitásokkal készülő, 90% feletti hatékonyságú és 80Plus Gold minősítésű apró tápegységből lesz egy 500W-os és egy 600W-os változat. A Dagger moduláris kábelezésű és rendelkezik single rail ággal is.

Igazi kuriózum az FSP Twins, amelyik két teljesen különálló, redundáns tápegységet tartalmaz egy ATX méretű dobozban. A kisvállalatok szervereihez vagy kritikus alkalmazásokat futtató számítógépeihez készített tápegység helyettesíthet egy hagyományos ATX tápot. Az egyik táp meghibásodása esetén a másik veszi át a feladatot, a hibás elem, a gép leállítása nélkül cserélhető.

A nagyon sikeres és bármilyen igényű vagy költségvetésű számítógépekhez is választható Hydro táp sorozat újabb családtagokkal bővül. Piacra kerül a PT sorozat, amely 80Plus Platinum minősítéssel rendelkezik. Két modellváltozat készül majd, a PT fix-, a PT M pedig moduláris kábelezéssel. Az új erőforrások a felsőkategóriás gamer konfigurációk tápegységei lesznek.

A szintén népszerű Hexa megújul, Hexa 85+ néven találkozhatsz majd vele. A vadonatúj tápegység 80Plus Bronz minősítésű, DC-DC modullal és japán kondenzátorokkal állít elő stabil és megbízható feszültségeket. Megtalálható a megszokott különálló +12V ág is. Szuper csendes 12 cm-es ventilátor hűti. A Hexa 85+ teljesítmény választéka 350W, 400W, 550W és 650W. Érdekesség, hogy a gyártó a korábbi modelltől nem válik meg, mindkettő párhuzamosan kapható lesz.

Amint az újdonságok elérhetőek lesznek, készletről fogod megtalálni nálunk.