Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
 
Régi, de igen hasznos jótanács
Régi, de igen hasznos jótanács
2002.11.25.

Talán eljön majd egyszer az a nap, amikor nem kell már mechanikai műszerész-tudásunkat CPU-installálásra fecsérelni. De addig is:

Legyünk nagyon óvatosak, ha Socket370-es vagy SocketA processzort installálunk! Még mindig olyan hűtőbordákat lehet kapni a piacon, melyeket két féle képpen lehet felszerelni, jól illetve rosszul. Félretéve a tréfát, miután sikeresen behelyeztük a processzort a foglalatába (lásd. X lábú processzorok tanácsunkat), nézzük meg, hogy hűtőnk gyártója helyezett-e a borda aljára hővezető réteget, ha nem, akkor kenjük be hővezető pasztával óvatosan a processzort, nem szükséges bemaszatolni vele az egész lapkát csak a hűtendő részt. Ezután vizsgáljuk meg a hűtőt, van rajta egy lemarás, amit a processzorfoglalat kiálló oldala miatt készítettek, fordítsuk őket felhelyezéskor egymásra. Végül óvatosan akasszuk be a kampókba a hűtő füleit, érdemes segédeszközt használni ehhez a művelethez, mert lehet hogy kézzel nehezen, vagy egyáltalán nem tudjuk megtenni. Figyeljünk, hogy ne ugorjon le az eszköz (csavarhúzó) az alaplapra, mert ha ott táncbakezd, akkor helyrehozhatatlan károkat is okozhat. Hát csupán ennyi egy egyszerű hűtőfelhelyezés, de ne feledjük, üzembiztos működést és kellő teljesítményt csak "hideg" procival lehet elérni.