Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
Hogyan vegyünk monitort
Hogyan vegyünk monitort
2005.11.17.

Itt az ideje, hogy kicsit értekezzünk erről az LCD dologról, kicsit belássunk a technikai paraméterek mögé. A dolog nem minden apropó nélkül való, mivel cégünk a német Belinea hazai disztribútora lett. Ennek kapcsán fényt derítünk néhány olyan megoldásra, amivel néhány gyártó operál, kiderül majd néhány meglepő dolog is.

Nem kelt különösebb meglepetést, hogy a képcsöves monitorok kora leáldozott. A szakértők véleménye szerint év vége környékén leáll majd a gyártás mindenhol, maradnak a lapos monitorok. A gyártóknak is könnyebb gyártani, szállítani, de a felhasználók számára is rengeteg előnye van. Például a szemet jobban kíméli. Az LCD piac is érdekesen alakul. A 15 hüvelykesek, például nyomtalanul kivesztek a nyáron sokak bánatára. A 17-esek piaca hihetetlenül nagyra duzzadt, míg a 19-esek eladásai - köszönhetően a jelentős áreséseknek – dinamikusan növekszik. Szakemberek azt prognosztizálják, hogy hamarosan a világon eladott monitorok többsége 19”-es lesz. Ha megnézzük, milyen paraméterek alapján választanak az emberek LCD-t, első helyen a válaszidő szerepel. A magunk részéről azt gondoljuk, hogy ez messze nem a legfontosabb paraméter a képminőség meghatározásában. De mivel a korai LCD-k igen lassúak voltak, érthető, miért fontos ez. Mivel ez a paraméter áll a középpontban, itt követik el a gyártók a legtöbb „disznóságot”. Mindenek előtt tisztázzuk, hogy itt két paraméterről van szó, a lefutási, illetve a felfutási időről. A legtöbb gyártó itt értelemszerűen a kedvezőbbet adja meg, ugyanis ez a két idő nem feltétlenül egyezik meg. Másrészről, tegye fel a kezét, aki megmérte már a monitora válaszidejét. Nem is olyan egyszerű dolog ez, de azért a PC Magazine, kb. egy évvel ezelőtt megtette. Eltérések természetesen voltak, de az eredmény igen meglepő volt. Általánosan 8-18 ms körüli eltéréseket mértek, ami az akkori technológia szerint 30-100% közötti eltérés a megadotthoz képest. A Belinea-nál ez az eltérés mindössze 1,85 ms volt, egy 25 ms-os monitornál. Figyelem, akkoriban ez a válaszidő iparági standard volt! Ennél kisebb eltérést egyetlen gyártó mutatott, akit most nem fogunk megnevezni, de „véletlenül” annak is mi vagyunk a disztribútora. Érdekes dolog ez, nem? Szerintünk nem a válaszidő manapság a legfontosabb, sokkal inkább a kontrasztarány, fényerő és a láthatóság szorosan összefüggő hármasa. Mindenek előtt ez adja meg, a látható kép mennyire lesz éles, homogén. Ezt azonban így nem lehet paraméterezni, de mindenki tegyen ki egy fehér hátteret, és nézze meg mennyire „felhős” a kép, erről van szó. A fényerő, kontrasztarány, láthatóság hármas, magának az alkalmazott panel típusának folyománya. Ha most egy pillanatra félretesszük az olyan hihetetlenül drága, vagy csak papíron létező technológiákat, mint az O-LED, IPS, stb, alapvetően két, széles körben elterjedt paneltípus marad, a TN és az VA (MVA/PVA). A legtöbb gyártó nem igazán reklámozza, milyen panelt használ, de általában a paraméterekből elég jól kikövetkeztethető. Az olcsóbb TN gyorsabb válaszidejű, a drágább VA jobb látószöget, nagyobb kontrasztot kínál. A panelen túl különböző elektronikai megoldásokkal próbálkoznak minél jobb eredményt kihozni a különböző technikából. Miért fontos a láthatóság? Ha nem akar valaki egész nap merev nyakkal, pontosan szemben ülni a monitorral, a látószög változásával célszerű lenne nagyjából ugyanolyan éles képet látni. A megadott látószög általában nem sokban tér el a különböző típusoknál, de vajon hányan mellékelik azt az apró megjegyzést, hogy az adott maximális szögnél milyen a kontrasztarány? Bizony, a megadott maximális látószögnél általában 5:1, legfeljebb 10:1 a kontrasztarány. Ami ennél is fontosabb, ez nem lineálisan csökkenő érték. A TN paneleknél egyszerre vész el a kontraszt 90%-a, már viszonylag alacsony látószögnél. Fontos paraméter, hogy az adott monitor rendelkezik-e digitális, úgynevezett DVI bemenettel. A legtöbb vevőt ez a kérdés egyszerűen hidegen hagyja. Rendben van, egy ilyen monitor általában többe kerül. Viszont ritkán kell ekkorát beruházni. Ha a fentiek figyelembevételével választ valaki monitort, de olyat választ, amelyik csak analóg bemenettel rendelkezik, a korábban taglalt előnyökből jó sokat veszít. Hiszen a videókártya digitális jelet állít elő, a monitor digitális jelet használ. Ha VGA-t használunk, a kártya először analóggá alakítja a jelet, a monitor, pedig digitalizálja az analógot. Amit a kétszeri átalakítás közben veszítünk, az elveszett. Csökken az élesség, romlik a képminőség. Csodákat persze egyetlen gyártó sem tud tenni, így a paraméterek nagyon sokkban nem térnek el a különböző gyártóknál. Felmerül ellenben egy érdekes dolog. Az LCD-k ára egy év alatt sokat esett. Egyfelől persze a gyártás felfuttatásával csökkennek a költségek, másfelől annyira azért nem. Hogy a gyártók megőrizzék versenyképességüket, be kellett vállalni egy csúf kompromisszumot. Mondjuk egy éve, néhány erősen névtelen típust kivéve - akik bevallottan gyengébb panelekkel dolgoznak - még nem kellett feltétlenül arra gondolnunk, hogy esetleg pixelhibás monitort kapunk. Manapság nem nehéz a legtöbb gyártó termékében ilyet találni. A gyártók szerint ez az iparági standard része, néhányan pedig a vonatkozó ISO rendelkezéseknél szigorúbb garanciát vállalnak. Nyilvánvaló, hogy a legtöbb cég, hogy leszoríthassa az árait, mindenféle minőségű panelt átvesz. Nem csoda, hogy a B, B- panelek bekeveredve jelentős minőségi szórást okoznak. Akár egy szállítmányon belül is, de akár komplett szállítmányok is keletkezhetnek gyenge minőségű monitorból. Rosszabb kontraszt, foltosabb kép, gyakoribb pixelhibák jellemzik az ilyen paneleket. Ez a jelenség elsősorban néhány koreai, tajvani cég termékeit érinti. Nyilvánvalóan vannak olyan gyártók, akik nem engedik meg nevük lejáratását. A stabil minőség növelheti egy cég reputációját, a kissé magasabb ár ellenére is keresettebbé teheti a monitorokat a vevőknél. Különösen akkor, ha nincs is szó magasabb árról, illetve ha olyan gyártóról van szó, mint például a Belinea, aki a teljes palettát lefedi a belépőtől a prémium kategóriáig, ami szinte egyedülálló. Remélhetőleg sikerült néhány új szempontot hozzátenni az LCD monitor választás nehéz műveletéhez. Az ünnepek közeledtével talán ez sem mellékes dolog.