Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
DVD-megjelenés: 6:3
DVD-megjelenés: 6:3
2002.10.16.

(6:3, avagy Játszd újra Tutti!, 2002.)

Írta és rendezte: Tímár Péter Főszereplő: Kállai Ferenc, Eperjes Károly, Kern András Az évszázad mérkőzése, az Angol - Magyar 1953. november 25-én délután negyed négykor kezdődött. Hónapok óta erre várt az egész ország, mindenhol a készülékek köré gyülekeztek, még oda is kitették a rádiót, ahol egyébként nem szokás... Hiszen az Aranycsapat lépett pályára az addig otthonában veretlen angolok ellen! Néhány perccel a kezdőrúgás előtt azonban történik valami... Megjelenik egy férfi és elrontja a szurkolás örömét - ugyanis bemondja előre a gólokat. Minden tippje tutti, és saját magát is így nevezi: Tutti. Senki sem ismeri, senki nem tudja honnan jött. Mint a végzet száguld egyik helyszínről a másikra, de mert képtelen lakatot tenni a szájára, mindenhonnan kidobják... Egy idő után már menekülnie kell, mert az államvédelemhez is eljut a híre. Két segítőtársa akad mindössze: az utcaseprő Helén, aki megsajnálja és a szárnyai alá, jobban mondva szemeteskocsijába veszi, valamint Halmi a presszózenész, Helén volt vőlegénye. És mialatt ők hárman bujkálnak a rendőrök elől, zajlik az évszázad mérkőzése. De honnan tudja a gólokat?