|
Safeway névváltozás
Safeway névváltozás
2002.10.22.
Nagyon sikeres termékcsaládunk e hónaptól a már Sweex névre hallgat
Mint azt már sokan észrevettétek, az elmúlt néhány napban sorra tűntek el árlistánkról olyan Safeway termékek, melyek helyébe azonban szinte azonnal Sweex márkajelzéssel kísértetiesen hasonló csomagolásban és paraméterekkel új termékek léptek. Ennek oka, hogy a Safeway névváltoztatásra határozta el magát. (Beszélik a rossznyelvek, hogy ehhez az elhatározáshoz az EU törvények azért eléggé hathatós segítséget nyújtottak, hiszen mint az kiderült, a Safeway nevet egy angliai, egyébként egész más iparágban tevékenykedő cég levédette.)
Mi és a vásárlók azonban szerintünk ezzel csak nyertünk, mert az ex-Safeway, mostantól Sweex, igen komolyan vette a dolgát. Úgy tűnik, komoly terméktámogatással kívánja kiengesztelni azon vásárlóit, akik pénzt és fáradságot nem kímélve bevezették vásárlóik körében a tavaly még ismeretlen nevű termékcsaládot. Hogy mik is ezek? Egyrészről szélesebb termékpaletta, mely elődjéhez képest színesebb, hiszen már most kaphatók házak, tápegységek és hamarosan bővül a kínálat sok-sok újdonsággal. Az árak, melyek eddig is piacverők voltak, most még szimpatikusabb szintet ütöttek meg. Szerencsére a három év garancia maradt csakúgy mint az alacsony árakat meghazudtoló kiváló minőség és a vevőcsábító csomagolás.
Azért van még jónéhány olyan modell, amely az új néven egyelőre nem kapható, úgyhogy azok továbbra is Safeway néven maradnak forgalomban.
|