Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
Luxusba zárt hideg
Luxusba zárt hideg
2003.03.17.

Több hírünk szólt már CoolerMaster termékeinkről, főleg hűtési megoldásokról. Azonban rendkívül ízléses és elegáns kivitelű házai legalább ugyanannyi figyelmet érdemelnek.

Mikor megérkezett az első ház-szállítmány, először azt hittük, hogy valami tévedés folytán néhány asztali erősítőt is csomagoltak az eredeti áruval. Persze hamar rájöttünk, hogy csupán nagyon hasonlít a CoolerMaster Desktop micro-ATX sorozata és az otthonunk valamely szobáját díszítő music center ház kivitele. Mikor egy kicsit "megfogdostuk", megvizsgáltuk őket, megerősítést nyert bennünk, hogy a CoolerMaster az igazi high-end minőséget képviseli. Az alumínium kivitelű házak fekete (CoolerMaster 610-GX1), és szemetgyönyörködtető ezüstös színben (CoolerMaster 600-SX1) is kaphatóak. A sorozat egyik legérdekesebb tulajdonsága, hogy az előlapja egy enyhe ujjnyomás hatására lenyitható, és mögötte kaptak helyet a különböző meghajtók, melyek így izlésesen "eltüntethetőek". Legalább ennyire kívánatos modelleknek számítanak a CM nagyobb méretű midi tornyai, melyek egy csinos plexi előlapot kaptak. Ezek is tetszés szerint nyithatóak csukhatóak (CoolerMaster 210C-VX1). Akad köztük olyan is, melynek belsejét is ilyen plexi üvegen keresztül csodálhatjuk, sőt neon világítással is rendelkezik (CoolerMaster 220B-VX1). Bár manapság mindennapinak mondható, mégis említésre méltó, hasznos megoldás, hogy két USB port is helyett kapott a ház elején.