Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
Egyesülésről tárgyal az NVIDIA és a VIA
Egyesülésről tárgyal az NVIDIA és a VIA
2008.03.19.

Alaplapgyártóktól származó, meg nem erősített értesülések szerint összeolvadásról tárgyal az NVIDIA és a VIA -- írja a DigiTimes. A chipsetpiacot egykor vezető tajvani vállalat lényegében partvonalon kívülre került, ahogy kezdetét vette a "platformosodás", és az Intel minden szegmensben totális letámadást indított a piac ellen.


A különféle felmérések szerint a VIA ma már 0,5 százalékos, vagy még ennél is kisebb részesedéssel bír a CPU-piacon, és a chipsetpiacon is elvesztette befolyását, ahogy az Intel keresztlicenc-megállapodást kötött az NVIDIA-val, az AMD pedig bekebelezte az ATI-t.
Ez oda vezetett, hogy a VIA termékei egy igen szűk, és ráadásul egyáltalán nem jövedelmező szegmensbe, a fejlődő piacokra szánt szuperolcsó PC-kbe szorultak, a cég pedig ennek köszönhetően jó ideje masszívan veszteséges. A cég által nyilvánosságra hozott adatok alapján tavaly már kevesebb mint félmilliárd dollár volt a bevétele, 2006-hoz képest több mint 31 százalékkal csökkenve. Januárban egy tajvani forrás olyan információt szellőztetett meg, hogy a VIA fokozatosan felhagy a chipsetek forgalmazásával, a divíziót összevonják a processzor-részleggel, és a jövőben a saját CPU-k kiszolgálására koncentrálnak.

Bővebben a HWSW oldalain