Belépés
Elrejt
BEJELENTKEZÉS
Azonosító
Jelszó
Tárlatvezetés
Tárlatvezetés
2008.11.26.

Annyi új Raidsonic modell érkezett, hogy idegenvezető kell hozzá, hogy áttekintsük mindet. Ezért röviden, mint egy tárlatvezetés során az idegenvezető, bemutatjuk az új HDD külső házakat és NAS háttértárolót.


IB-351AStU
 
Ez a combo már volt nálunk, csak fekete színben. Van, akinek az ezüst jobban tetszik, ezért rendeltünk belőle. Ez a ház SATA vagy IDE 3,5” merevlemezekhez használható. Két ledje jelzi, hogy mit csinál éppen. Nincs benne ventilátor, aminek tagadhatatlan előnye, hogy nincs ventilátor zaj sem.
 
 
A PC-nkhez USB 2.0-án (480 Mb/s) keresztül kapcsolhatjuk. Külső tápja van, így bármekkora kapacitású meghajtót építhetünk bele, a tápellátása külön kapcsolóval lekapcsolható. Álló vagy fekvő helyzetben is használható.
 
B-360AStUS-B-BL
 
Egy másik combo-nk is van, és ez kéken világít is. Ha már minden kéken fluoreszkál a szobában, a processzor hűtő, a számítógép ház és néhány kiváltságosnak talán a monitora is, akkor a winchester házikója sem maradhat ki a sorból. Ebbe a külső házba is IDE vagy SATA HDD-k kerülhetnek, bármekkora adattár mérettel.
 
 
A másik érdekesség, hogy ezt a házat az USB-n kívül SATA kábellel is a számítógéphez csatlakoztathatjuk. Ezen a módon akár 1,5 Gbit /s adatforgalmat is produkálhatunk. Aki sok multimédiás fájlt mozgat, annak nagy segítségére lesz ez a modell.
 
SR3610-2S-SB2
 
Ez egy külső RAID tároló, éppen ezért van rajta eSATA csatlakozó is, hogy a számítógépen tárolt adatokról gyorsan készíthessünk biztonsági másolatot. A két beépített merevlemezt RAID 0 vagy RAID 1 kötetbe szervezhetjük. A kis LCD kijelzőn néhány hasznos információt láthatunk a merevlemezek állapotáról, mint például a hőmérsékletük.
 
 
Az RS-232-es csatlakozón az eszköz távoli felügyelete végezhető, ilyenkor e-mail értesítőt kaphatunk, ha az egyik tárolóval gond lenne, vagy riasztást, ha felmegy a hőmérséklet. Ha az egyik HDD megadja magát, akkor arról olyan, általunk beállítható (vaw vagy midi) hangon fog tájékoztatni minket, hogy biztos nem fogjuk figyelmen kívül hagyni a jelzését.
 
MB-561U-4S
 
Ez a külső ház olyan, mint egy hotel, négy 3,5”-os, SATA merevlemez lakhat benne, de mindegyiket egy HDD keretbe kell szerelni, így könnyen kivehetők, cserélhetők és szállíthatók. Belső tápegység biztosítja az energiaforrást és egy méretes ventillátor gondoskodik a hűtésről.
 
 
USB és SATA csatlakozón is a PC-hez kapcsolhatjuk. A tápellátás külön kapcsolóval lekapcsolható, az adatforgalomról LED visszajelzés tájékoztat.
 
IB-250StUH-B
 
Zsebméretű, hordozható alumínium tok egy 2,5” SATA HDD részére. Bőr tokban tehetjük zsebre, akár egy szivartárcát. USB 2.0-ás portra köthetjük, a tápellátás is ezen keresztül történik. Ha nagyobb mennyiségű adatot kell magunkkal vinnünk, akkor gondoljunk erre az elegáns HDD házra.
 
 
Nem kell külön meghajtó program, az operációs rendszerek egyből felismerik. A beépíthető merevlemez tekintetében sincs semmilyen korlát, bármekkora kapacitású lehet.
 
 
IB-221BPW
 
A Raidsonic kaméleonja ez a hordozható külső ház. Fém és műanyag borításából a műanyag rész cserélhető. Fekete, fehér és pink színben kapunk hozzá gumifelületű borítást, így azt a színt használhatjuk, amihez épp kedvünk van. A belsejébe egy 2,5” SATA merevlemez rakható, kapacitás megkötés nélkül.
 
 
USB 2.0-án keresztül kapja az ármot és tartja a kapcsolatot a PC-vel. A szállításához, a három színű fedélen kívül, egy kis tasakot is kapunk. Gyanítom, hogy ez hölgyek kedvence lesz.
 
IB-NAS4210-B
 
Ebben a tárlatban ő a nagyágyú: NAS funkcióval felruházott külső ház. A gyomrába akár egy 1 terabájtos 3,5”-os SATA merevlemez is építhető, ami azután a Gigabit csatolóján keresztül megosztható egy hálózat tagjai között. Egy, az USB portjára csatlkoztatott további külső eszköz, például egy nyomtató, HDD vagy pendrive is megosztható a hálózatban.
 
 
Hét különböző szerver alkalmazást hordoz, különféle felhasználási módokat nyújtva velük: Samba, NFS, FPT szerver, DHCP, UPnP-AV, nyomtató szerver és iTunes támogatás.
 
Ezzel a tárlatvezetésünk végetért, köszönjük a figyelmet!