A Microsoft felkészült…
2009.01.12.
A Microsoft felkészült, hogy az Internet Explorer 8 végső változatát szétküldje a felhasználóknak. A vállalat azt tervezi, hogy a böngésző következő változatát automatikusan letölti és telepíti a felhasználók számítógépére, azaz azokéra, akik az automatikus update-t engedélyezték. Mit tehetünk akkor, ha ezt, ezért vagy azért, de nem akarjuk?
Ránk erőltetik vagy mégsem?
Ahogy ez az előző Internet Explorer megjelenésekor is történt, a Microsoft azoknak a felhasználóknak, akik nem szeretnék frissíteni a meglévő böngészőjüket az új verzióra, elérhetővé tesz egy alkalmazást, az IE 8 Blocker Toolkit-ot, ami megakadályozza majd, hogy az új kiadás feltelepüljön a számítógépükre.
Erre a kis szoftverre azért lesz szükség, mert a Microsoft úgy tervezi, hogy az IE 8-at automatikusan letölti és telepíti a számítógépekre az Automatic Update (AU), a Windows Update (WU) és a Microsoft Update (MU) helyekről, így aki az automatikus frissítést használja, az egyéb programfrissítések mellett az új böngészőt is meg fogja kapni.
A letöltést megakadályozó program a Microsoft Download Center-ből érhető el.

A IE 8-at blokkoló program, nem úgy, mint a megelőző verziója, nem tartalmaz úgynevezett lejárati időt, azaz, ha valaki feltelepítette, akkor addig nem fog a böngészője az új verzióra átállni, míg azt saját maga nem kezdeményezi a Microsoft Dowload Center-en keresztül. A blokkoló program vagy a registry-ben vagy a Csoport Házirend szintjén állítható be.
Aki az IE 7-hez már használta ezt a programot, annak is le kell töltenie az új változatot, mert a registryben más-más kulcsok blokkolják vagy engedélyezik a IE 7 és az IE 8 installálását. Az IE 8 Blocker Toolkit futtatása után az IE 8 nem fog megjelenni a magas vagy fontos frissítések listáján.
Azoknak a vállalatoknak, amelyek a Windows Server Update Services-t vagy a Systems Management Server 2003-at használják a programjaik frissítésére, nincs szükségük a blokkoló alkalmazás telepítésére, hiszen a frissítendő programok listáját ezekben a rendszerekben állíthatják be, természetesen az IE 8-cal együtt.
Aki viszont már feltelepítette az IE 8 valamelyik bétáját, az ő gépére akkor is felkerül a végleges verzió, ha lefuttatja a Blocker-t. A Blocker Toolkit a kézi telepítést sem akadályozza majd meg.
Mikor jön?
Amint a legutolsó bitjei is véglegessé válnak az új IE 8-nak, a Microsoft a legmagasabb prioritású frissítésként teszi közzé minden operációs rendszer számára. A frissítés a Windows Vista és a Windows Server 2008 esetében fontos, a Windows XP és a Windows Server 2003 rendszerekhez pedig magas besorolást fog kapni. Az IE 8 az AU-n keresztül a Microsoft Download Center-en való megjelenést követően lesz elérhető. A felhasználóknak az AU esetében azonban lesz lehetőségük arra, hogy elutasítsák a telepítést, amikor azt felkínálja a rendszer.
A végső IE 8 megjelenésének dátumát egyelőre még homály fedi, de érezhető, hogy a levegőben lóg. Valamikor 2009-ben várható, és feltehetően még 2009 első negyedévében megelőzi egy Release Candidate 1, ami a nagyközönség számára készített tesztverzió lesz.
Még egy utolsó béta jön
Az RC 1 megjelenésének pontos időpontjára a Microsoft szakemberei nem adtak egyértelmű választ, de a napokban elérhetővé vált és letölthető Windows 7 bétában már benne van az új IE8 is, de még nem az RC 1. Még decemberben egyes Microsoft partnerek is kaptak egy IE 8 változatot tesztelésre, amiről az terjedt el, hogy az lesz az RC 1-es, de ezt most a Microsoft cáfolja.
Véleményem szerint az IE 8 RC1 megjelenése függ attól, hogy a most megjelentetett Windows 7 béta milyen visszajelzéseket produkál. Végül is, körülbelül két és félmillió felhasználónak tették most hivatalosan elérhetővé a Windows 7-et, mely számot a torrentezők népes tábora tovább fogja szaporítani.
Ha a Microsoft felkészült, akkor mi is készen állunk…