Flescan S2243W és S2433W
Sokcélú monitor az S2243W, otthonra és az irodába is vehetünk egy ilyen megjelenítőt, mert akár CAD alkalmazásokhoz, kár fotómegjelenítéshez vagy filmnézéshez is használhatjuk. Az EIZO megnövelte a felbontást a hagyományos monitorokhoz képest egészen a 24-es kategóriában szokásos 1920x1200 pixelre. Így eddig csak egy 24 colos monitoron elérhető részletességgel jeleníthetjük meg a képeinket 22 colban.
Egy csapásra több helyünk lett az íróasztalon, mert a 22-es monitor körülbelül 10 százalékkal kisebb helyen elfér, mint a 24 colos társa. Ráadásul a 22-es S2243W olcsóbb is, mint egy 24 colos másik EIZO.
De van akinek mindenképpen a nagyobb monitor jön be, annak megmutatjuk az S2433W-t, mely mindenben azonos az S2243W-vel, csak nagyobb nála.
A D-SUB és a DVI csatlakozók mellett a jövő generációjának számító digitális DisplayPort csatlakozóval is ellátták a monitorunkat. A DisplayPort egyszerre viszi át a képet és a hangot is. Az S2243W hangszóróit a kávába rejtették, hogy minél vékonyabb lehessen a monitor szegélye. Mindent a helytakarékosságért!
Na és persze az energiatakarékosságért is, ezt már egy EIZO-nál nem is kell említeni. A monitor tényleg nem fogyaszt semmit abban az esetben, ha kikapcsoltuk. A régebbi modellek - de nem csak a monitorok-, akkor is fogyasztanak, ha kikapcsolt állapotban vannak, mert a tápegységük ekkor is a hálózatra van kapcsolva. Ez az új eIZO-knál már nem fordul elő.
Az emberi tényezőt is bekalkulálták az EIZO mérnökei: egy indikátor jelzi a monitor fogyasztását. Ezzel mindig szem előtt tarthatjuk, hogy néha érdemes a monitor beállításait a környezethez igazítani a spórolásért cserébe.
A monitorba épített szenzor segít abban, hogy a megvilágításnak megfelelően a legoptimálisabb fényerőt tudjuk beállítani a kijelzőn. Ezzel a szemünket is kíméljük és a fogyasztást is csökkenthetjük, akár 43 százalékkal.
Kisprogramot is kapunk a monitor mellé, amivel saját magunk egészségére vigyázhatunk azáltal, hogy a program figyelmeztet bennünket, ha huzamosabb ideig dolgozunk a gépen: ideje egy kis pihenőt tartani!
Az ergonomikus munkahely kialakításához a monitor széles tartományban állítgató erre-arra. Állíthatjuk le és fel, dönthetjük előre és hátra. Ha egy állványra szeretnénk felszerelni, hogy még szabadabban mozgathassuk, akkor egy kattintás is elegendő ehhez (meg persze egy megfelelő tartóállvány is).
Az EIZO monitorok az Adobe RGB színskála 95 százalékát eredeti színekben tudják visszaadni. Az RGB-s világban dolgozóknak öröm, hogy szinte valamennyi színt eredetiben kapják vissza a monitoron is, így a kép a nyomtatáskor pont olyan lehet, mint amikor készült.
A profiknak 61 cm-es van
Profi képfeldolgozáshoz a CG243W monitor kell. Rendkívül nagy színtér és a pontos színmegjelenítéshez szükséges széles beállítási lehetőségek jellemzik.

Hardveresen kalibrálható színek és személyes ICC profilok hozhatók létre a monitoron. Interaktívan vezérelhető 12 bites színhozzárendelési táblázathoz az EIZO saját fejlesztésű ColorNavigator szoftverét adja, mellyel a gamma értékét 0,1-es lépésekben külön is állíthatjuk.
Egy háromdimenziós táblázatban vezérli a CG243W minden képpont és minden tónusérték fényerejét és színmegjelenítését. Az eredmény: tökéletes fénysűrűség-homogenitás és színtisztaság.
A teljes kijelző felület szín, fényerő és gamma homogenitását a gyári kalibrálás és a DUE equalizer biztosítja. A gyártósoron 25 ponton vizsgálják és állítják be a gamma értékét egy 256 szürkeárnyalatú skálához igazítva. A Delta-E értéke a digitális DUE révén az egész monitoron kevesebb mint 3, amikor a monitor lekerül a gyártósorról.
De nem szeretnénk elmenni olyan területre, amit már földi halandó meg sem ért. A grafikusok, videószerkesztők és bárki, aki e témában igazán jártas, itt nézhet utána a többi lényeges szolgáltatásnak és tudásnak, amit egy ilyen csúcskategóriás EIZO nyújt:
EIZO CG243W
Ha bármilyen EIZO monitort szeretnél, akkor az ügyfélszolgálaton kollégáink készséggel állnak a rendelkezésedre.