Először is megmagyarázzuk, mit jelent a TIOP, de ne hagyd abba az olvasást, mert a végére tartogatjuk az olyan finomságokat, mint például hogyan lehet egy kis pénzt kivenni belőle?
Az már egy gyors gugglizással is egyszerűen kideríthető, hogy a betűszó jelentése: "Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program". Nem fogjuk ehelyt az Operatív Program teljes mélységeit kielemezni, legyen elég annyi, hogy az állam elhatározta, hogy a EU pénzén interaktív táblákkal és egyéb számítástecnikai eszközökkel látja el az ezt megpályázó oktatási létesítményeket. A közbeszerzés kiírásába néhány csemege került.
Kezdjük azzal az érdekes ténnyel, hogy a kiírás nem a brandek szájíze szerint lett megfogalmazva. Vagyis nemcsak hogy labdába rúghatunk, de a program kimondottan a KKV-k helyismeretére támaszkodik. Ha ismersz oktatási intézményeket, már pöröghetnek is a dollárjelek a lelki szemeid előtt.
Kimondottan a KKV-kat célozza a finanszírozás megoldása is. A fizetés ugyanis 30 napos határidővel történik (és állítólag már el is különítették rá a pénzt), továbbá az oktatási intézmény, meg az azt fenntartó szervezet kihagyásával a te bankszámládra utalják a leszállított berendezések, a teljesített szolgáltatások árát. Agyő neked, bürokrácia útvesztőin eltévedő kifizetés!
Apropó, szolgáltatások. Előrejelzések szerint nem a hardverelemek szállítása, mégcsak nem is a finanszírozás, hanem a telepítés és az oktatás lesz a szűk keresztmetszet. Magyarán nem leszünk elegen, akik a leszállított berendezések használatát betanítsák a vevőknek. És ez az a pont, ahol különösképp kell egymásra támaszkodjunk.
Engedj meg egy kis kitérőt. A fent említett szolgáltatások (mint a telepítés, betanítás) nyújtása olyan pont, ahol az is tud pénzt keresni, aki maga nem szállít hardverelemeket.
Hogy hogyan, az már az egymásra támaszkodás kérdéskörét érinti. Keressük az olyan Vállalkozásokat, Vállalkozókat, akinek segítséget nyújthatunk, hogy szüreteljenek a TIOP-fáról. Hogy mennyi pénzről is van szó?
Kereken 24 milliárd forint vár elköltésre a projekten belül. Rajtad múlik, mekkora szeletet vágsz a tortából.
Kis szeletért kattints
ide, nagy szeletért
ide.
Ha nem kérsz a tortából, akkor ne kattints sehova.