A többi szolgáltatás már túl is mutat az asztali PC-m tudásán. A csokoládé színű ASUS K70-esek a beépített Altec Lansing hangszóróikkal bárhol SRS prémium hangzást produkálnak, akár út közben is. Otthon pedig a házimozira kapcsolva akár media playernek is használható.
A hatalmas, LED megvilágítású kijelző pedig sokkal jobb az TFT monitoromhoz képest, magasabb szintű és mélységű kontrasztot és szaturációt érhetek el vele. A K70-es tényleg sokoldalú multimédiás képességekkel bír.

Aki sokat gépel, annak nem mindegy milyen klaviatúra van az ujjai alatt. A kezek hamar elfáradnak és a laptopok által felmelegített nyomógombok kifejezetten irritálóak tudnak lenni. Az ASUS mérnökei úgy segítettek ezen, hogy a legnagyobb hőt leadó alkatrészeket távolabb tették a dolgos kezektől.
A billentyűzet felülete így órák múltán sem lesz melegebb az átlagos testhőmérsékletnél. Az áttervezett és ergonómiailag jól megálmodott gomb formák mellett még arra is volt gondjuk, hogy a billentyű távok megnövelésével a gombok alá összegyűlő szennyeződések is könnyebben tisztíthatók legyenek.
Három új K70-es érkezet, kettő energiatakarékos AMD motorral szerelt, egy pedig Intel Pentium Dual Core-ral. Nagyon jó árú és szinte mindenre megfelelő kiépítésű a K70AE - a 2 GB DDR2 memória és az ATI HD4200 grafikus motor melletti 256 MB tár - a munkára és szórakozásra is használt laptoppal szembeni elvárásoknak felel meg. A 250 GB-os merevlemez is elegendő legtöbbünknek.
Sok-sok multimédiás fájl is elfér a fél terabájtos HDD-n, ha a K70AD-ra esik a választásunk. A laptopok között középkategóriás ár magában foglal 4 GB DDR2-es memóriát és egy 512 MB saját memóriával rendelkező HD4570-est is.
Szerencsére az ASUS biztosítja számunkra a szabad választást. Akinek jobban fekszik az Intel processzor és az NVIDIA grafika, annak pont ugyanezért az árért a K70IC-t tudjuk kínálni. A különbség csak annyi, hogy az NVIDIA a GT220M mellé 1 GB VRAM-ot tett.