Microsoft képzések májusban
2010.05.10.
A gyártók folyamatosan bombáznak minket a különböző aktuális információikkal, akcióikkal. Némelyiket publikáljuk - némelyiket pedig meghagyjuk másoknak, attól függően, hogy mennyire gondoljuk úgy, hogy érdeklődésre tarthat számot partnerkörünkben.
Nos az alábbi Microsoft képzések, úgy gondoljuk egyik-másikotok számára érdekesek lehet, hiszen sokan foglalkoztok MS szerverekkel. Talán éppen most szeretnétek bővíteni tudásotokat!
Microsoft Partnerképzések a SZIRTES Technologies Oktatóközpontban
A Microsoft Magyarország és a Szirtes Technologies Oktatóközpont továbbra is közösen együttműködve kínálja a kedvezményes
Partnerképzések lehetőségeit. A tanfolyamok témaköreit a
Microsoft legfrissebb termék újításai, fejlesztései és aktuális technológiái alkotják. Az újdonságok részletes, technikai oktatása mellett ismertetjük az adott szoftver
licenszelési lehetőségeit, bevezetését, konfigurálását, telepítési- és menedzselési folyamatát is. Szakmai oktatásunk ismeretanyagának elsajátítása minden olyan informatikai szakember számára ajánlott, aki az itt megszerzett naprakész tudását a munkája során, a gyakorlatban is kamatoztatni szeretné.
Programban elérhető képzéseink:
Microsoft technológiák 2 napban, kedvezményes díjuk 26.000,- Ft + ÁFA/fő/ 2 nap, TELJES ELLÁTÁSSAL.
A képzések a SZIRTES Technologies Oktatóközpont számítógépes termeiben (1139 Budapest, Forgách u. 21.) kerülnek megrendezésre.
Jelentkezzen most, és legyen ott Ön is az elsők között a jövő szakembereinek táborában!
Reméljük, hogy mielőbb Hallgatóink között köszönthetjük.
Ráadás kedvezmények Microsoft Partnerek részére a SZIRTES Technologies Oktatóközpontban
Ha Ön részt vesz a Szirtes Technologies Oktatóközpont és Microsoft közös Partnerképzésén, számoljon a kedvezményekkel!
Most minden Partnerképzési Eseményen való részvételért egy akciós 5 napos tanfolyami lehetőséget biztosítunk, kihagyhatatlan 3 napos képzési áron. Így az 5 napos képzéseink most 149.000 Ft +ÁFA / fő áron érhetőek el!
Az akcióban szereplő tanfolyamok témáit kifejezetten a Partnerképzésen bemutatott új technológiákhoz kapcsolódóan választottuk ki.
Jelentkezzen képzéseinkre, és tartsa a lépést Velünk a legfrissebb Microsoft technológiákban!