|
Szárnyalj a Kingstonnal! - Eredményhirdetés
Szárnyalj a Kingstonnal! - Eredményhirdetés
2006.05.09.
Lezárult a március 8-tól május 8-ig, azaz két hónapon keresztül tartó Juventus - Kingston viszonteladói versenyünk. Most megtudhatod kik vehetnek részt a május végi londoni hétvégén a Juventus szervezésében.
Először pár szó az akció sikerességéről. Mindenféle szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy úgy tűnik sikerült megmozgatni a résztvevő kedves partnereink fantáziáját, mert optimista várakozásainkat is meghaladó eredmények születtek. A nagyon merész forgalmi célt nemhogy elértük, de közel 15%-kal sikerült túlszárnyalnunk, amiért nemcsak a nyerteseknek, hanem minden kedves Kingston-vásárlónknak köszönettel tartozunk.
A megmérettetésben mindhárom Kingston termékkategóriában lehetett indulni:
I. BRANDED memóriák
II. ValueRAM termékek
III. Digital Media termékek
Minden kategóriában két-két győztest hirdetünk és egyben hívunk meg egy fantasztikus londoni hétvégére. Velünk utazhatnak majd egyrészt a különböző kategóriák abszolút győztesei, tehát azok, akik a promóciós időszakban a legnagyobb forgalmat érték el termékkategóriájukban. De rajtuk, a legnagyobbakon kívül Londonba látogathatnak azok a partnerek is, akik ugyan kevesebbet adtak el összességében, mégis a legnagyobb forgalomnövekedést érték el a megelőző év ezen időszakához képest, és ezáltal esély adatott nemcsak a "legnagyobbak" számára. Természetesen itt is kategóriánként külön győztest hirdetünk.
Most pedig következzenek a nyertesek:
I. BRANDED memória kategória:
INGRAM MICRO Magyarország Kft (1139 Budapest, Fáy utca 4.)
HUMANsoft Elektronikai Kft (1037 Budapest, Montevideo utca 8.)
II. ValueRAM termékek kategória:
TP Comp Kft (7621 Pécs, Rákóczi út 46/1.)
Jumper BT (1117 Budapest, Orlay u. 2./B)
III. Digital Media termékek kategória:
PhotoHall, azaz Főfotó Kft (1119 Budapest, Fehérvári út 104.)
Pcland Online Kft. (1135 Budapest, Jász u. 71.)
A három kategóriában így kétszer 3, azaz 6 díjazott partnerünk vezető beosztású delegáltja utazhat majd május 25-én a JTC-vel Londonba. A győzteseket elvisszük a Kingston európai főhadiszállására, de a rövid szakmai program mellett bőven lesz idejük és lehetőségük lazításra és szórakozásra is a brit fővárosban. Nyerteseinknek gazdag és felejthetetlen programmal köszönjük meg vásárlásukat, akik most lemeradtak, azoknak pedig ismételten köszönjük márkahűségüket és most csak annyit üzenünk, hogy reméljük hamarosan folyt. köv.
Mindenkinek köszönjük a részvételt, a nyerteseknek ezúton is gratulálunk, találkozunk május végén!
|