|
XPC-k a csúcson
XPC-k a csúcson
2006.09.13.
Nem érdemes fogadásokat kötni, hogy a Shuttle épít-e az új platformokra, chip-készletekre XPC-t. Épít, méghozzá minden konkurensénél gyorsabban. Az AMD AM2-es foglalatára már két termékkel is kirukkoltak, de nemsokára kapható lesz az Intel 975X-re alapozott barebone váz is.
Most az AM2-es készülékekről lesz szó, mivel ezek már nálunk is megtalálhatóak. Az SK22G2 és az SN27P2 két homlokegyenest ellenkező koncepcióra épül, két jelentősen eltérő árcédulával. Az olcsóbbik az SK22G2-es. Ami a nevéből is kisilabizálható - már azoknak, akik otthon vannak a Shuttle névadási gyakorlatában -, hogy a váz, a G2-es házra épül. Ez egy teljesen letisztult, formai trükköktől mentes ház. Egyedüli díszítést a sarkokra helyezett csavarutánzatok jelentik.
Az egyszerű, ízléses külső egyszerű belsővel társul. Az AMD-nél megszokhattuk, hogy az egyes lapkakészletek lényegében nem befolyásolják a rendszer összteljesítményét. Kimenetekből a gyártó jó szokása szerint szép számmal találni, mind az elő-, mind a hátlapon. Az SK22-es puritánságával kevésbé a multimédiás- és játékos felhasználást célozza, mint inkább az irodai felhasználókat, illetve azokat, akik otthon is főleg netezésre, levelezésre, stb. használják a gépüket.
Az SN27P2 külsőre is pont az ellentéte társának. A P2-es ház szálra csiszolt előlapja, fedett meghajtói azt az érzetet keltik, hogy itt a legkevésbé számítógépről van szó. Inkább illik ez a gép egy hifi berendezésbe. És valóban. Az nForce 570-es lapkával szerelt alaplap komoly játékosoknak készült teljesítményt kínál. Az SN27P2-es leginkább az otthoni szórakoztató központok és a hardcore játékosok gépe lesz. Sokkal gyakrabban fognak X2-es, és FX-es CPU-t szerelni belé, mint Sempront. A 400W-os tápegység bőségesen elegendő bármilyen VGA vezérlő ellátásához, akár több merevlemezzel is.
A Shuttle nagyon gyorsan építi tehát be az újdonságokat a termékpalettájába. Ahogy látjuk az új chip-ek piacra kerülését, biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan új XPC-kel találkozhatunk.
|