|
Vista a gyakorlatban
Vista a gyakorlatban
2007.04.13.
Mostanában egyre több helyről hallok mindenféle halálhörgést és siralmat a különböző internetes és egyéb szaklapokból a Vistával kapcsolatban. Mellesleg engem még soha sem tántorítottak el egy operációs rendszer gyermekbetegségei. Tehát mivel egy alaplapcsere kapcsán amúgy is aktuálissá lett az instabillá váló XP újratelepítése, hát úgy döntöttem Vistára fel. Most, 10 nap után nagyon örülök, hogy így döntöttem!
Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy a példám semmiképpen sem ad okot általánosításra. Bár a gépem nem nevezhető erőműnek, de telepítés előtt azért alaposan meggyőződtem, hogy minden vezérlő rendelkezésre áll. Ezt nagyon erősen javaslom mindenkinek! Maga a masina egy kétmagos 3600-as AMD procival indul, ami szemre erősnek tűnhet, de ennek az ára jelenleg nem éri el a nettó 20 ezer forintot. Tehát rögtön cáfolnám, hogy Core2 Extreme, vagy valami hasonló borzasztó drága CPU-ra lenne szükség. 1GB-ram manapság alapvető egy otthoni gépben, ennyi XP alatt is elkél simán. Egy 7600GS VGA pedig szintén nem viszi csődbe a családi költségvetést, ha valaki játszik is a gépen ennél nehezen adhatja lejjebb.
A telepítés semmilyen nehézséget sem okozott. Én persze telepítettem már néhány gépet, de ha megpróbálom laikus szemmel nézni a dolgot, azt hiszem ennél egyszerűbben még nem lehetett telepíteni oprendszert. Az magyar nyelvű Ultimate verziót választottam. Naná, egyrészt a próbaidőszak végéig ingyen bohóckodhatok, másrészt mégiscsak tesztelés lenne, vagy mifene. A gépre felkerült még egy Office 2007 próbaverzió is, valamint egy külsős víruskereső. Most először megbíztam a rendszerbe épített tűzfalba, a Windows Defendert azonban kikapcsoltam, ne akadjon össze a víruskereső motorjával.
A telepítés során a Vista minden hardverelemet könnyedén beazonosított, a tv vevőm és a hangkártya kivételével. Amúgy is a tunerkártya számított a gyenge pontnak a rendszerben, de kicsit később ezt is sikerült megoldani. Szerencsére a hálózati vezérlőt sikerrel vette gép, így rögtön telepíthettem a frissítéseket, illetve a víruskergetőt. Ezután felkerültek az chip-készlet, videokártya, hangkártya és tunerkártya vezérlők is.
A kész rendszert a Vista megfelelően erősnek ítélte, hogy az Aero minden jóságával megörvendeztessen, így rögtön szembe találtam magam az egyik leglátványosabb újdonsággal, a Sidebarral. Ennek annyi a jelentősége, hogy bekapcsolhattam az erőforrások grafikus visszajelzésére készült gadget-et, ami mutatta, hogy üres alaphelyzetben a rendszer az 1GB fizikai memória 50-60%-át ette meg. Mielőtt rosszul lenne valaki, tapasztalatom szerint ennyi a kicsinosított XP-ben is elfogy, ráadásul eddig egyetlen pillanatra sem tapasztaltam lassulást az oprendszer futásában. Csak a filemozgatásnál fogyott el a gép, de mivel ezek a műveletek közvetlen memória és CPU hozzáféréssel futnak, minden gépen a maximális erőforrást kaparintják meg maguknak.
Az első két nap természetesen ráment arra, hogy megtaláljam azokat a beállításokat, amelyek XP-n már rég kézre esnek (bár itt is van olyan beállítás, amire 5 év után jöttem rá, sőt a komoly szekértők sem igen hallottak még róla). Érzésem szerint a legkomolyabb mindenkinek a User Account Protection, vagy magyarul a felhasználói fiókok védelme szolgáltatás okozza majd a legnagyobb gondot. Én, a magam részéről úgy döntöttem, kikapcsolom, mivel biztos vagyok abban, hogy az általam elindított programok milyen változtatásokat végeznek a rendszerben. Másoknak, esetleg kevesebb tapasztalattal rendelkezőknek azt tanácsolnám éljenek együtt ezzel az apró kellemetlenséggel, hogy sok komolyabb problémát megússzanak.
Miről is van szó? Legegyszerűbben úgy lehet megfogalmazni, hogy szolgáltatás nem engedi meg, hogy egy futó szoftver más szoftverek, vagy rendszer állományaiban változtatásokat hajtsanak végre. Tehát hiába fut a fiókunk rendszergazda joggal, az általunk futtatott szoftverek nem öröklik meg automatikusan a supervisori jogokat. A Vista egy kérdéssel figyelmeztet a változtatásra, vagy egyszerűen visszautasítja a szoftver futtatását. Ez azt jelenti, hogy pl. a Total Commander vissza fogja utasítani a fájlok törlését, ha csak nem kattintunk a legalul lévő „rendszergazdaként” gombra. Talán érthető miért nem tanácsolom senkinek, hogy kikapcsolja ezt a funkciót. Így sokkal könnyebb megakadályozni, hogy kártékony alkalmazások fussanak le, vagy olyan módosításokat tegyünk, amivel romba dönthetjük a rendszert.
Sokat hallani a driverek instabilitásáról, lassúságáról, a rendszer instabilitásról. Nekem talán szerencsém volt, de sem a nVidia alaplapi vezérlőjével, sem a videó vezérlővel nem volt gond. A rendszer megfelelően gyors, és 10 nap alatt egytlen összeomlást, vagy fagyást sem produkált. Játékokból a Heroes of Might and Magic V és a Need for Speed Carbont próbáltam, mindkettő az XP-vel megegyező sebességgel futott. Meghökkenést csupán az okozott, hogy rendszerben lévő DirectX 10 mellé fel kellett telepíteni a 9-es verziót, hogy a játékok fussanak.
A második komoly kifogás, hogy a beépített grafikus elemek lassítják a munkát. Én ennek az ellenkezőjét tapasztaltam. A tálcán megjelenő miniatúrák segítenek kiválasztani a használni kívánt ablakot, különösen akkor, ha sok egyforma fejlécű webböngésző van nyitva. A kisebb ablakok közötti navigációt a 3D-s megjelenítés hatékonyan segíti. A munkaasztal igen hamar sikerült tökéletesen kényelmesre beállítani.
Ami különösen kellemes élménnyé teszi számomra a Vista használatát, azok a új webes alkalmazások lehetőségei, másként szólva a web2-es jóságok. A Sidebarra kitett RSS hírolvasó, az Explorer 7 új szolgáltatásai, stb. Ilyenkor szoktak azzal jönni, hogy ezek már milyen jól megvoltak a Firefox-ban korábban is. Én köszönöm, de a Firefox-ot nem kérem! A kezelése nem az én ízlésemnek való.
Az egész rendszer tehát annyira kézreáll, hogy rendkívül kényelmes a használata. Ilyen apróságok teszik az életet könnyebbé, hogy két kattintással választhatok, hogy a hangkártyám analóg, vagy digitális kimenete szóljon. A DVD lejátszásnál a Media Player magától megszólaltatta az S/PDIF kimenet. Méghozzá tíz percig kerestem, hol kell beállítani, mire rájöttem, hogy sehol, alapból tudja, melyik kimenet szóljon, csak a lejátszó eszközt kiválasztani. Hogy a futó alkalmazások hangerejét egymáshoz képest is meg lehet adni. Tehát nem ugrik le a fejemről a fülhallgató, ha zenehallgatás közben valaki bejelentkezik az MSN-emre. Nem kell codek csomagok tucatját telepítenem (most) – különböző adware, spyware és víruscsomagokkal együtt – ha DivX, vagy XviD filmet nézek. Meg csupa ehhez hasonló kényelmes dolog.
Kinek ajánlom a Vistát? Aki most választ új gépet, annak mindenképpen. Persze, ha valami nagyon alap konfigot épít, akkor nem, hiszen az 1GB memória erősen ajánlott. Integrált VGA-nál ma még nem minden chip tud 256MB memóriát foglalni, és akkor még lehet kevés is az egy giga. Akkor jobban jár az XP-vel. Az eddig kipróbált szoftverek nekem nem okoztak gondot, de sokat hallani a különböző játékok inkompatibilitásáról. Tehát a komolyabban játszó felhasználóknak alapos körültekintés javasolt, mielőtt váltanak.
|